Új tavaszi terítők – amik feldobják a húsvéti asztalt

Új tavaszi terítők, amik nem hiányozhatnak asztalainkról. Új tavaszi terítők, amik szépségükkel elvarázsolnak.

Bevallom nem is tudom, hogy melyik terítővel kezdjem a bemutatást, mert egyik szebb, mint a másik. Talán a húsvéti lesz az első, hiszen nagyon közeledik az ünnep, mindannyian várjuk már.

Szóval, erről a kis gombás-nyuszis terítőről beszélek. Hét méretben kapható áruházunkban, ez a kis szépség, melynek legkisebb méretét láthatod. Tökéletesen illik a kicsi asztalkákra, mint pl. az én kis kerek, kovácsoltvas asztalomra, de szalvétaként is gyönyörű.

Anyaga: erős, vastag, lenes anyag. A közepe fehér, nyers színnel van keretezve.

A következő kis méretét láthatod a fotón, amely tányéralátétként is beválik. A futók között találsz még 90×40 cm-est a dohányzóasztalokra illőt, 150×40 cm-est és 180×40 cm-es amiket nem csak a nagyobb étkezőasztalokra ajánlok, hanem a tálalószekrényekre, komódokra is.

Ez a nagy, négyzet alakú asztalközép, a nagy étkezőasztalok terítője. Hat terítővel már meg is ismerkedtünk, most jön a legnagyobb, a 220×150 cm-es.

Ez az abrosz hatalmas és gyönyörű. Olyan nagy, hogy fényképezni sem lehet, csak részletekben. Igazándiból a 85×85 cm-es terítő kinagyított változata. Ha összejön Húsvétkor a nagy család és Te elszeretnéd őket kápráztatni egy fantasztikus terített asztallal, akkor ajánlom neked. Lefogod őket nyűgözni!

Ha a tavaszról és a húsvétról beszélünk, akkor látnod kell ezt a vidám hangulatú húsvéti terítőt. Igaz nem hímzett a terítő, hanem csupán nyomottmintás, de a színével és a kedves mintájával feldobja a napot. Ha véletlenül kis gyerek is van a családban, akkor pedig telitalálat.

A másik nagy kedvencem ez a vadvirágos garnitúra. Már attól jókedvem támad, ha csak ránézek.

 

Mosás: mosógépben moshatod a terítőket 40 C-on. Forró vasalóval vasald őket. Használj folteltávolító adalékanyagot, ha folt került rájuk!

Nézd át a választékunkat alaposan, ha választani szeretnél! Jó böngészést kíván:

Simon Kati Evidensbolt Webáruház

 

 

 

 

 

 

 

 

Comments are closed.