Őszi terítő – hangulatteremtés egyszerüen

Őszi terítő érkezett az Evidensboltba. Őszi terítő, mely elengedhetetlen eszköze a hangulatteremtésnek.

Az alapszíne törtfehér, a mintája pedig az őszi termések színes kavalkádja.  A gesztenyék, a mogyorók, az erdei gombák díszítik és a falevelek  színpompás világa.

 

Amint a fotókból is kiderül, én rögtön az asztalokra gondoltam és asztalközepet, sőt asztali futót készítettem. Ezeket a terítőket használhatod csak úgy magukban, felrakva az asztalra. Lehetnek a hétköznapok terítői, tudod arra gondolok, amikor dolgozik a család és csak este van mód összeülni és találkozni egy gyors vacsoránál.

Szerencsére az életünk nem csak a gyors vacsorákból áll. Egy-egy hétvégén, vagy esetleg családi ünnepen, mód van arra is, hogy szép asztalt terítsünk. Erre állítottam össze, ezt a garnitúrát. Ez a gazdag őszies színvilág, nagyon jól mutat összerakva az olajzölddel. Én sem tudtam ennek ellenállni, de azt hiszem nem is tettem rosszul. Mint a fotón is láthatod, gyönyörű őszies asztalokat teríthetsz, egy ilyen terítő segítségével. Érdemes kihasználni a színek nyújtotta lehetőséget és egy-egy jól megválasztott színű textil szalvétával kiegészíteni a terítéket.

Igazán gyönyörű napokat élhetünk át mostanában. Süt a nap ezerrel, jólesik nagyokat sétálni és közben érdemes néhány különleges színű falevelet begyűjteni. Már mutatom is, hogy mire gondolok:

Rózsa falevélből

Rózsa falevélből

Nem csak a lakást díszíthetjük ilyen  tündéri levélrózsákkal. Októberben, úgyis egyre többet gondolunk szeretett halottainkra. Ezek a szépséges rózsák jól mutatnak egy-egy kis kompozícióban, vagy akár a koszorún is.

Nézz körül áruházunkban alaposan!

Jó böngészést kívánok: Simon Kati Evidensbolt

 

 

 

 

 

Comments are closed.